Köszönjük az eddigi aktivitást és továbbra is várjuk észrevételeiket!
Alapos szakmai előkészítést követően május elején bemutatásra kerültek az Eger úthálózatát tehermentesítő elkerülő út tanulmánytervi nyomvonalváltozatai.
A tervezés a közösségi tervezés alapelveit figyelembe véve zajlik, amelynek célja, hogy a lehető legszélesebb körű konszenzus megalkotásával, az egri lakosok érdekeit tükrözve valósuljon meg a fejlesztés.
Ennek megfelelően a tanulmánytervi nyomvonalváltozatokat lakossági véleményeztetésre bocsájtottuk. Online kérdőívünk június közepéig érhető el, valamint Eger több helyszínén információs standokat helyeztünk el, ahol az érdeklődők személyesen is feltehetik kérdéseiket, illetve kitölthetik papír alapon a kérdőívet.
Az elmúlt egy hónap során rengeteg hozzászólás, email, kitöltés és kérdés érkezett, amelyre a weboldalunkon található “Gyakorta ismételt kérdések” menüpont alatt adunk választ.
A NIF Zrt. és a tervezői konzorcium ezen visszajelzéseket egyenként megvizsgálja, és – a szakmai szempontokat, valamint a törvényi előírásokat betartva – a tervezés további folyamatában figyelembe veszi.
A közösségi tervezés tovább folytatódik. Köszönjük az eddigi aktivitását, hozzászólását, és a továbbiakban is arra buzdítunk mindenkit, hogy mondja el észrevételeit, kéréseit online elérhetőségeinken, a helyszíni standoknál, illetve a kérdőívek kitöltésével (standolási helyszíneket és időpontokat IDE kattintva érheti el). Július elején lakossági fórum kerül megrendezésre, ahol a résztvevők, a NIF Zrt. és a tervezői konzorcium képviselői személyesen vitathatják meg észrevételeiket, javaslataikat, valamint tehetik fel kérdéseiket. A pontos időpontról és a helyszínről a későbbiekben a weboldalunkon és a Facebook oldalunkon adunk tájékoztatást!
Mindenki véleménye számít!